Határok

Amikor először megcsókol valaki, szinte azonnal tudni fogod, hogy mit is szeretnél. Van, amikor csak hagyod, hogy megcsókoljanak, van, amikor kívánod azt és van olyan is, amikor csak állsz, odalép hozzád és megcsókol. Nem gondoltál előtte arra, hogy most meg fogod-e csókolni vagy sem, ő fog lépni vagy te, egyszerűen teljes meglepetésként ér téged. Tudod jól, hogy miért van. Ez vagy boldoggá tesz, vagy szomorúvá.. vagy boldoggá és szomorúvá egyben. Elbúcsúztunk egymástól, ölelések, puszik és mindent eláruló tekintetek. Lementem az udvarra és arra gondoltam, jobb is, hogy nem történt semmi, nem bonyolódtam bele semmibe, így nem lesz olyan nehéz elviselni a hiányt. De azért legbelül tudtam, hogy talán mégis. Lehet, hogy ezekben a pillanatokban ő is pontosan ezeken gondolkodott, de egy biztos. Lejött utánam, a szemembe nézett és megcsókolt.

Egy csókkal mennyi mindent elárulhat az ember… Benne lehet az, hogy szeretlek, hogy ne menj el, hogy nem akarok elmenni, hogy fájni fog a hiányod, maradj még, ölelj még… Másnap hazautazott Törökországba és azóta élek távkapcsolatban. Azt hiszem…

Amikor felmentem az ő emeletükre, mindenki idegen volt. Új emberek, új arcok, új kultúrák. Így van ez minden félévben, amikor megérkeznek a főiskolára a cserediákok. Mindenkivel megismerkedtem, formális bemutatkozások, és ahogyan az lenni szokott, senki sem jegyzi meg egymás nevét elsőre.. Aztán odafordult hozzám, a szemembe nézett és bemutatkozott. Ennél a pontnál nem az fog következni, mint amire számít az ember, hogy belenézett a szemembe ami mindent elárult és már mindketten tudtuk, hogy mi lesz a vége.. Nem. Bemutatkoztunk és mentünk tovább. Viszont később, de még ugyanazon az estén összetalálkozott a tekintetünk, vagy úgyis mondhatnám, hogy pont ránéztem, amikor ő nézett engem. Az a tekintet már mindent elárult. Nem mosolyodtunk el, nem fordítottuk el a fejünket, csak belenéztünk egymás szemébe pár másodpercig. Tudjátok mi volt az első gondolatom? Hogy jaj ne, tetszem egy töröknek, remélem nem lesz túl rámenős, hiszen mindenki ismeri a sztereotípiákat a törökökkel kapcsolatosan. Itt megragadnám az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy a török srácok voltam a legudvariasabbak velem szemben egész életem (igen, 22 évem) alatt! Mélységesen tisztelik a nőket.

Az este folyamán még váltottunk pár szót, majd valamikor hajnalban mindenki nyugovóra tért, ki-ki a maga emeletén. De valahogyan nem tudtam kiverni a fejemből azt a nézést…

Hogy miért is választottam magamnak ezt a blognevet? Yasayan törökül azt jelenti eleven. A nevem eredeti jelentése pedig pontosan ugyanez. De miért pont török?

Az a helyzet állt elő az életemben, hogy bizony nem magyar fiú után húz a szívem. Innen már könnyű kikövetkeztetni, hogy a török nyelv és kultúra iránti érdeklődésem, illetve a blognevem minek, illetve kinek köszönhető. Emlékszem, mennyi cikket olvastam erről régebben, olyan párok meséltek életükről, akik más nemzetiségűek voltak, de végül közös élet mellett döntöttek. Akkor úgy gondoltam, ez nagyon szép és jó, de velem biztosan nem fog ilyen előfordulni. Az ember nem tudja mit hozhat magával az élet.

Huszonkét évesen nem állítom, hogy ez egy végleges kapcsolat, sőt! De annyira új nekem ez a kaland, leköti a gondolataimat, így arra jutottam, megosztom az ebből fakadó élményeimet és gondolataimat, hátha van még valaki, aki hasonló cipőben jár, vagy csak egy blog, amit elolvas és azt mondja: “velem biztosan nem fog ilyen előfordulni”…